A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter
…/2007. ( ) FVM rendelete
a sertés ágazatban igénybe vehető állatjóléti támogatások feltételeiről
A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és
egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII.
törvény (a továbbiakban: Tv.) 81. § (4) bekezdésében kapott felhatalmazás
alapján – a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter feladat- és
hatásköréről szóló 162/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. § a) és 3. § (1)
bekezdés b) pontjában meghatározott feladatkörben eljárva – a következőket
rendelem el:...>>>
1. §
(1) E rendelet alkalmazásában:
a) vágósertés: az ex 0103921900 vámtarifaszámú, legalább 70 kg élősúlyú
vágósertés egyed;
b) tenyészkoca süldő: az elismert sertés tenyésztőszervezet igazolásával
rendelkező egyed;
c) termelői csoport: a termelői csoportokról szóló 81/2004. (V. 4.) FVM rendelet
alapján elismert termelői csoport.
(2) Sertéstenyésztés során az előírásokon túlmutató kötelezettségvállalás
ellentételezésére a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (a
továbbiakban: minisztérium) támogatást hirdet.
(3) E rendelet alapján, amennyiben e rendelet hatályba lépését követően a
vágósertés tartása során
a) az előírtnál legalább 10%-kal nagyobb férőhely,
b) a tartási rendszerben természetes feltétel,
c) legalább 9 órán át természetes vagy legalább 11 órán át mesterséges fény,
d) a verekedések, kimarások megelőzéséhez szükséges feltételek,
e) a takarmányozáshoz ivóvíz minőségű víz,
f) az almozás, vagy
g) a megfelelő mikroklíma
biztosítása történik, e rendeletben meghatározott egyéb feltételek teljesítése
esetén, támogatás vehető igénybe. A támogatás a)-g) pontok szerinti bármely
tevékenységnek a 2. § (1) bekezdése szerinti igénylő birtokában lévő valamennyi
vágósertésre, tenyészkoca süldőre vonatkoztatott folytatása esetén igényelhető.
(4) A vágósertés, a tenyészkoca süldő egyedenként 0,3 állategységnek felel meg.
(5) A támogatásban részesülő vágósertések számát a sertések jelöléséről,
valamint Egységes Nyilvántartási és Azonosítási Rendszeréről szóló 116/2003. (XI.
18.) FVM rendelet szerinti nyilvántartás alapul vételével, az adott tenyészetből
a 2007-es támogatási évben e rendelet hatályba lépése és 2007. december 31.
között, az ezt követő támogatási években január 1. és december 31. között
közvetlenül vagy kereskedő útján, vágóhídra vagy élve külföldre (beleértve az
Európai Unió tagállamaiba) kiszállított vágósertések, vagy tenyésztésre tovább
értékesített kocasüldők száma alapján kell meghatározni.
(6) E rendelet alapján támogatás adott támogatási évben legfeljebb hatmilliárd
forint összegig igényelhető.
(7) Amennyiben az adott támogatási évben a támogatható igény a (6) bekezdés
szerinti összeget meghaladja, úgy a támogatás összege azt érintett negyedévre
vonatkozóan benyújtott kérelmek között igénylőnként a túllépés mértékével
arányosan csökken.
(8) A támogatás folyósítását a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium
fejezeti kezelésű, 10032000-01220191-51200002 számú Folyó kiadások és
jövedelemtámogatások előirányzat-felhasználási keretszámláról kell teljesíteni.
2. §
(1) E rendelet alapján támogatási kérelmet
a) csőd-, felszámolási, adósságrendezési vagy végelszámolási eljárás alatt nem
álló jogi személy, jogi személyiség nélküli gazdasági társaság;
b) gazdálkodási tevékenységével összefüggésben végrehajtási eljárás alatt nem
álló egyéni vállalkozó;
c) végrehajtási eljárás alatt nem álló, a személyi jövedelemadóról szóló 1995.
évi CXVII. törvény szerint mezőgazdasági őstermelői igazolvánnyal rendelkező
természetes személy - ideértve a külön törvényben meghatározott családi
gazdálkodót - (a továbbiakban együtt: igénylő) nyújthat be.
(2) Az e rendelet szerinti támogatásra az az igénylő jogosult, aki/amely
a) vállalja az 1. § (3) bekezdés a)-g) pontjaiban felsorolt tevékenység legalább
öt éven át történő folytatását;
b) a tevékenységének megfelelő, az érintett termékpályán működő, olyan államilag
elismert termelői csoport, Beszerzési és Értékesítő Szövetkezet, tenyésztő
szervezet, terméktanács vagy szakmai szervezet tagja, amely nyitott tagsággal
rendelkezik;
c) eleget tesz a sertések jelöléséről, valamint Egységes Nyilvántartási és
Azonosítási Rendszeréről szóló 116/2003. (XI. 18.) FVM rendelet előírásainak;
d) valamennyi állategészségügyi nyilvántartási kötelezettségének eleget tesz,
valamint betartja az állategészségügyi és állatvédelmi szabályokat, és erről
rendelkezik a területileg illetékes állategészségügyi hatóság igazolásával;
e) megfelel a rendezett munkaügyi kapcsolatoknak az államháztartásról szóló
1992. évi XXXVIII. törvény 15. §-ában meghatározott feltételeinek;
f) adó-, vám-, egészség-, nyugdíj-, társadalombiztosítási járuléktartozással nem
rendelkezik, és nincs lejárt tartozása a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési
Hivatal (a továbbiakban: MVH) felé;
g) a nehéz helyzetben lévő vállalkozások megmentéséhez és
szerkezetátalakításához nyújtott állami támogatásról szóló bizottsági közlemény
(HL 2004/C 244/02.) 2.1 alpontja szerint nem minősül nehéz helyzetben lévő
vállalkozásnak;
h) a Tv. szerinti ügyfél-nyilvántartási rendszerben szerepel. Ha az igénylő még
nem rendelkezik regisztrációs számmal, akkor a támogatási kérelemhez egyidejűleg
csatolni kell a regisztrációs szám megállapítása iránti kérelmet.
(3) E rendelet szerinti támogatásra az az igénylő jogosult, akinek/amelynek
jogerős határozatban megállapított, jogosulatlanul igénybevett agrár- vagy
agrár-vidékfejlesztési támogatásból eredő tartozása nincs.
(4) E rendelet szerinti támogatás a 2007-es támogatási évre vonatkozóan egy
alkalommal, az ezt követő támogatási években teljes negyedévre vonatkozóan
igényelhető a melléklet szerinti támogatási kérelemnek az MVH igénylő lakhelye,
illetve székhelye szerint illetékes megyei kirendeltségéhez, személyes vagy
postai úton történő megküldésével. A támogatási kérelem a negyedévet követő
hónap utolsó napjáig, de legkésőbb a támogatási évet követő február 15. napjáig
nyújtható be.
(5) A támogatási kérelemhez csatolni kell az egyes jogcímeknél meghatározott
dokumentumokat, a sertés értékesítéséről szóló számla, illetve felvásárlási jegy
másolatát (saját vágás esetén a vágás végrehajtását igazoló belső bizonylat
másolatát), a tenyésztésre értékesített koca süldők esetében a tenyésztő
szervezet igazolását, továbbá a területileg illetékes állategészségügyi
hatóságnak az állategészségügyi nyilvántartási kötelezettségek, valamint az
állategészségügyi és állatvédelmi szabályok betartásáról szóló, az érintett
tenyészet 1. § (5) bekezdés szerinti létszámát is tartalmazó igazolását.
(6) A támogatás a támogatási évet követően – a benyújtott támogatási kérelmek
feldolgozása után – kerül kifizetésre. A támogatás kifizetését az MVH az
ügyfél-nyilvántartási rendszerben szereplő bankszámlaszámra teljesíti.
Nagyobb férőhely biztosítása
3. §
(1) E jogcím alapján az az igénylő jogosult támogatásra, aki/amely a vágósertés
tartása során a mezőgazdasági haszonállatok tartásának állatvédelmi szabályairól
szóló 32/1999. (III. 31.) FVM rendelet 2. számú melléklet 1.2.1 pontjában
meghatározott nagyságú férőhelynél (a továbbiakban: előírt férőhely) legalább
10%-kal nagyobb alapterületet biztosít, amely
a) 110 kg alatti vágósertés esetén legalább 0,715 m2,
b) 110 kg feletti vágósertés esetén legalább 1,1 m2
nagyságú férőhelyet jelent állategyedenként.
(2) A támogatás mértéke állategységenként egyezerkettőszáznyolcvan forint.
(3) Az (1) bekezdés szerinti feltétel biztosítását az állatállományt felügyelő
kezelő állatorvos (a továbbiakban: kezelő állatorvos) a támogatási év január 1.
– június 30., valamint a július 1. – december 31. közötti időszakában legalább
egy alkalommal, az állategészségügyről szóló 2005. évi CLXXVI. törvény alapján
vezetett állomány-nyilvántartás szerinti állatlétszám és az engedélyezett
építési engedély szerinti istálló méret alapján vizsgálja.
(4) A rendelet melléklete szerinti támogatási kérelemhez csatolni kell:
a) tervezői jegyzékben szereplő szakértő által készített, az istállók méretére
vonatkozó alaprajz másolati példányát, és
b) a kezelő állatorvos igazolását az (1) bekezdésben meghatározott feltétel
teljesítéséről, valamint a (3) bekezdés szerinti vizsgálatokról. Az igazoláson
fel kell tüntetni annak érvényességi idejét.
Természetes feltétel biztosítása a tartási rendszerben
4. §
(1) E jogcím alapján az az igénylő jogosult támogatásra, aki/amely természetes
feltétel biztosítása érdekében akként módosítja tartási rendszerét, hogy
legalább az előírt férőhely 20 %-ának nagyságában alkalmazott kifutó
állagmegőrzéséről gondoskodik.
(2) A támogatás mértéke állategységenként háromszázhetven forint.
(3) Az (1) bekezdés szerinti feltétel biztosítását a kezelő állatorvos a
támogatási évben legalább egy alkalommal vizsgálja.
(4) A rendelet melléklete szerinti támogatási kérelemhez csatolni kell a kezelő
állatorvos igazolását az (1) bekezdésben meghatározott feltétel teljesítéséről,
valamint a (3) bekezdés szerinti vizsgálatról. Az igazoláson fel kell tüntetni
annak érvényességi idejét.
Fény biztosítása
5. §
(1) E jogcím alapján az az igénylő jogosult támogatásra, aki/amely legalább 9
órán át természetes vagy legalább 11 órán át mesterséges (50 lux/m2) fényt
biztosít a vágósertés tartási helyén.
(2) A támogatás mértéke állategységenként nyolcszáznyolcvan forint.
(3) A rendelet melléklete szerinti támogatási kérelemhez csatolni a kezelő
állatorvos igazolását az (1) bekezdésben meghatározott feltétel teljesítéséről.
Az igazoláson fel kell tüntetni annak érvényességi idejét.
Verekedések, kimarások megelőzése
6. §
(1) E jogcím alapján az az igénylő jogosult támogatásra, aki/amely biztosítja a
verekedések, kimarások megelőzéséhez szükséges feltételeket, ezen belül
gondoskodik a szakszerű apaállat-használatról.
(2) A támogatás mértéke állategységenként egyezerháromszázhúsz forint.
(3) Az igénylő által tartott vágósertések vonatkozásában a fül roncsolás és
farok rágás, valamint a mechanikai sérülések aránya nem haladhatja meg a 10 %-ot,
amelynek teljesülését a kezelő állatorvos legalább negyedévenként ellenőrzi.
(4) A rendelet melléklete szerinti támogatási kérelemhez csatolni kell
a) a kezelő állatorvos igazolását arról, hogy a vágósertéseket
származás-igazolással rendelkező apaállattal, vagy engedélyezett mesterséges
termékenyítő állomásról származó szaporító anyaggal állították elő, és
b) a kezelő állatorvos igazolását az (1) b ekezdésben meghatározott feltétel
teljesítéséről. Az igazoláson fel kell tüntetni annak érvényességi idejét.
Takarmányozáshoz ivóvíz minőségű víz biztosítása
7. §
(1) E jogcím alapján az az igénylő jogosult támogatásra, aki/amely a vágósertés
takarmányozásához az ivóvíz minőségi követelményeiről és az ellenőrzés rendjéről
szóló 201/2001. (X. 25.) Korm. rendelet előírásainak megfelelő vizet használ.
(2) A támogatás mértéke állategységenként egyezerötszáznegyven forint.
(3) Az igénylőnek az általa takarmányozáshoz használt víz (1) bekezdés szerinti
feltételnek való megfelelését évente ellenőriztetnie kell ivóvízvizsgálatra
akkreditált laboratóriummal.
(4) A rendelet melléklete szerinti támogatási kérelemhez csatolni kell a
vizsgálat elvégzésére akkreditált laboratórium vonatkozó igazolásait. Az
igazoláson fel kell tüntetni annak érvényességi idejét.
Almozás biztosítása
8. §
(1) E jogcím alapján az az igénylő jogosult támogatásra, aki/amely alom
alkalmazásával a vágósertésnek száraz, meleg tartási helyet biztosít.
(2) A támogatás mértéke vásárolt, illetve saját előállítású alom esetén
állategységenként legfeljebb hatszázhetven forint.
(3) Az (1) bekezdés szerinti feltétel biztosítását a kezelő állatorvos a
támogatási évben legalább egy alkalommal vizsgálja.
(4) A rendelet melléklete szerinti támogatási kérelemhez csatolni kell:
a) a kezelő állatorvos igazolását az (1) bekezdésben meghatározott feltétel
biztosításáról, és
b) az alom kezelésének, valamint beszerzésének költségeiről kiállított számlát.
Megfelelő mikroklíma biztosítása
9. §
(1) E jogcím alapján az az igénylő jogosult támogatásra, aki/amely vállalja,
hogy a mező gazdasági haszonállatok tartásának állatvédelmi szabályairól szóló
32/1999. (III. 31.) FVM rendelet előírásai alapján elkészített telepi GMP
referenciaértékeitől a mért értékek eltérései nem haladják meg a 10 %-ot és ez
által magasabb színvonalon elégíti ki az állat általános élettani és állatjóléti
igényeit.
(2) A támogatás mértéke állategységenként egyezeregyszáz forint.
(3) A rendelet melléklete szerinti támogatási kérelemhez csatolni kell:
a) a telepi GMP másolatát a referenciaértékekkel, és
b) a mikroklíma paraméterek (hőmérséklet, páratartalom, légsebesség) méréséről
negyedévente készült, a kezelő állatorvos által ellenjegyzett jegyzőkönyv
másolatát.
10. §
(1) E rendelet kihirdetését követő harmadik napon lép hatályba.
(2) 2008. január 1-jén hatályát veszti az 1. § (5) bekezdéséből „a 2007-es
támogatási évben e rendelet hatályba lépése és 2007. december 31. között, az ezt
követő támogatási években”, valamint a 2. § (4) bekezdéséből „a 2007-es
támogatási évre vonatkozóan egy alkalommal, az ezt követő támogatási években”
szövegrész.
(3) Ez a rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA)
nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról szóló 2005. szeptember 20-i 1698/2005/EK
tanácsi rendelet 40. cikkével, és az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési
Alapból (EMVA) nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról szóló 1698/2005/EK
tanácsi rendelet részletes alkalmazási szabályainak megállapításáról szóló 2006.
december 15-i 1974/2006/EK bizottsági rendelet 27. cikkével összhangban álló
rendelkezéseket állapít meg.
Budapest, 2007. november „ „
Gráf József
földművelésügyi és vidékfejlesztési
miniszter
Melléklet a …/2007. ( ) FVM rendelethez
TÁMOGATÁSI KÉRELEM
a sertés ágazatban igénybe vehető állatjóléti támogatás feltételeiről
a …./2007. (... ...) FVM rendelet alapján
Benyújtás helye:
az igénylő lakhelye, illetve székhelye szerint illetékes
MVH Megyei Kirendeltség
1. Az igénylő adatai:
Név:
..................................……….................................................
Tel.: .................….....
MVH Regisztrációs száma: ……………… ….. ...
Adószáma:
Adóazonosító jele:
Lakhely/székhely címe: ............................. (helység)
....................... út/utca/tér ...... hsz.
Levelezési címe: ....................................... (helység)
........................ út/utca/tér ...... hsz.
Felelős vezető neve:
........................................................................ Tel.:
........................
Felelős ügyintéző neve:
.................................................................... Tel.:
.......................
2. Támogatás
2.1 Nagyobb férő hely biztosítása
Támogatás mértéke
(Ft/állategység) |
Igényelt mennyiség
(állategység) |
Igényelt támogatás
(Ft) |
| 1280 |
|
|
Kijelentem, hogy a vágósertés tartása során a mezőgazdasági haszonállatok
tartásának állatvédelmi szabályairól szóló 32/1999. (III. 31.) FVM rendelet 2.
számú melléklet 1.2.1 pontjában meghatározott nagyságú férőhelynél legalább
10%-kal nagyobb (110 kg alatti vágósertés esetén legalább 0,715 m2, 110 kg
feletti vágósertés esetén legalább 1,1 m2 nagyságú) alapterületet biztosítok.
2.2 Természetes feltétel biztosítása a tartási rendszerben
Támogatás mértéke
(Ft/állategység) |
Igényelt mennyiség
(állategység) |
Igényelt támogatás
(Ft) |
|
370 |
|
|
Kijelentem, hogy vágósertés tartási helyén a természetes feltétel biztosítása
érdekében legalább az előírt férőhely 20 %-ának nagyságában kifutót alkalmazok.
2.3 Fény biztosítása
Támogatás mértéke
(Ft/állategység) |
Igényelt mennyiség
(állategység) |
Igényelt támogatás
(Ft) |
|
880 |
|
|
Kijelentem, hogy a vágósertés tartási helyén legalább 9 órán át természetes vagy
legalább 11 órán át mesterséges (50 lux/m2) fényt biztosítok.
2.4 Verekedések, kimarások megelőzése
Támogatás mértéke
(Ft/állategység) |
Igényelt mennyiség
(állategység) |
Igényelt támogatás
(Ft) |
|
1320 |
|
|
Kijelentem, hogy a vágósertés tartása során a verekedések, kimarások
megelőzéséhez szükséges feltételeket biztosítom, ezen belül gondoskodom a
szakszerű apaállat-használatról.
2.5 Takarmányozáshoz ivóvíz minőségű víz biztosítása
Támogatás mértéke
(Ft/állategység) |
Igényelt mennyiség
(állategység) |
Igényelt támogatás
(Ft) |
|
1540 |
|
|
Kijelentem, hogy a vágósertés takarmányozásához az ivóvíz minőségi
követelményeiről és az ellenőrzés rendjéről szóló 201/2001. (X. 25.) Korm.
rendelet előírásainak megfelelő vizet használok.
2.6 Almozás biztosítása
Támogatás mértéke
(Ft/állategység) |
Igényelt mennyiség
(állategység) |
Igényelt támogatás
(Ft) |
|
670 |
|
|
Kijelentem, hogy alom alkalmazásával a vágósertésnek száraz, meleg tartási
helyet biztosítok.
2.7 Megfelelő mikroklíma biztosítása
Támogatás mértéke
(Ft/állategység) |
Igényelt mennyiség
(állategység) |
Igényelt támogatás
(Ft) |
|
1100 |
|
|
(Írja be támogatási jogcímenként az igényelt mennyiséget és az ennek alapján
számított támogatási összeget!)
3. Nyilatkozatok
3.1 Nyilatkozom, hogy cső d-, felszámolási vagy végelszámolási eljárás alatt nem
álló jogi személy, jogi személyiség nélküli gazdasági társaság vagy végrehajtási
eljárás alatt nem álló egyéni vállalkozó vagyok.
3.2 Nyilatkozom, hogy adó-, vám-, egészség-, nyugdíj-, társadalombiztosítási
járuléktartozásom nincs.
3.3 Nyilatkozom, hogy az érintett termékpályán működő olyan államilag elismert
termelői csoport, Beszerzési és Értékesítő Szövetkezet, tenyésztő szervezet,
terméktanács vagy szakmai szervezet tagja vagyok, amely nyitott tagsággal
működik.
3.4 Nyilatkozom, hogy a sertések jelöléséről, valamint Egységes Nyilvántartási
és Azonosítási Rendszeréről szóló 116/2003. (XI. 18.) FVM rendelet előírásainak
eleget tettem.
3.5 Nyilatkozom, hogy a rendezett munkaügyi kapcsolatoknak az államháztartásról
szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 15. §-ában meghatározott feltételeinek
megfelelek.
3.6 Hozzájárulok ahhoz, hogy a támogatásra való jogosultság ellenőrzése és a
támogatás folyósítása érdekében a szükséges mértékig és időtartamban az Adó- és
Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal, a Vám- és Pénzügyőrség, az Országos
Egészségbiztosítási Pénztár, az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság,
illetve azok szervei, továbbá a Magyar Államkincstár Rt. az általam közölt
adataimat felhasználják.
3.7 Nyilatkozom, hogy a kérelem benyújtásakor agrár- vagy agrár-vidékfejlesztési
támogatás jogosulatlan igénybevétele miatt jogerős határozattal megállapított
köztartozással nem rendelkezem.
Nyilatkozom, hogy a támogatási kérelmen és a mellékleteken feltüntetett adatok a
valóságnak megfelelnek.
Dátum: ...................................
……..............................................
igénylő (cégszerű) aláírása
Igazolom, hogy a kérelemben feltüntetett támogatási igény megalapozott.
Dátum: ...................................
……..............................................
állatállományt felügyelő
kezelő állatorvos
Mellékletek:
A területileg illetékes állategészségügyi hatóság igazolása a 2. § (2) bekezdés
d) pontjában előírt feltételek teljesítéséről;
Nagyobb férőhely biztosítása esetén a 3. § (4) bekezdésében előírt dokumentumok;
Természetes feltétel biztosítása esetén a 4. § (4) bekezdésében előírt
dokumentumok;
Fény biztosítása esetén az 5. § (3) bekezdésében előírt dokumentumok;
Verekedések, kimarások megelőzése esetén a 6. § (4) bekezdésében előírt
dokumentumok;
Ivóvíz minőségű víz biztosítása esetén a 7. § (4) bekezdésében előírt
dokumentumok;
Alom biztosítása esetén a 8. § (4) bekezdésében előírt dokumentumok;
Mikroklíma biztosítása esetén a 9. § (3) bekezdésében előírt dokumentumok.
Megjegyzés:
Ne feledje el letölteni az
állatjóléti támogatási kérelem
és egy, az
angolul GMP-nek rövidített támogatási mellékletét jelentő mintatáblázat
itt közreadott példányait!
Légsebesség mérő műszer kapható a 20e-től
C+D Autómatika Kft-től, vagy Budapest, Földvár u.2. vagy az
időkép weboldalon 10e-től.