 | Dioxin az ír sertéshúsban |
Tisztelt MTI !
A Magyar Sertéstartók Szövetsége ismét megdöbbenve értesült a Nyugat-Európában
napvilágra került újabb dioxin botrányról. Az újabb eset - 2 éve Hollandiában
ugyanez történt - alapján világossá vált, hogy az import eredetű húsok friss
fogyasztás esetén vagy feldolgozás céljából érkezve egyaránt veszélyesek
lehetnek a magyar fogyasztókra. A magyar sertéstartók nyugati társaikkal
ellentétben nem kevernek a takarmányaikhoz semmilyen károsító adalékot, a
termelés szigorú állategészségügyi felügyelet mellet folyik. Mindezért is
elmondható, hogy a magyar minőségi sertéshúsok nem csak ízletesebbek, de
biztonságosak is !
A magyar élelmiszerellenőrző hatóságokat pedig arra kéri a Magyar Sertéstartók
Szövetsége, hogy az importot is legalább olyan szigorúan ellenőrizze, mint a
hazai termelőket. Az élő állat és hús importőröktől pedig követelje meg ezután
azt is, hogy igazolják vagy az exportőr vizsgálati eredménye, ez alapján felelős
nyilatkozata lapján, vagy az importőr ugyanezen eljárása alapján, hogy a magyar
piacra bekerült húsok mentesek a rákkeltő anyagoktól.
A magyar fogyasztók figyelmét pedig felhívja, hogy a magyar sertéstartóktól
származó tőke és darabolt húsok vásárlását részesítsék előnyben, mert ezek
mentesek minden káros anyagtól !
Sákán Antal
Elnök
Magyar Sertéstartók Szövetsége
|
|
|
|
| |
| Belépés |  |
| Kapcsolódó linkek |  |
| Hír értékelése |  |
| Parancsok |  |
|